Egyetemünk új díszdoktora: Jean-Pierre Goudaillier
Hogy lett belőled nyelvész?
Teljesen véletlenül! Elsőéves egyetemistaként germanisztikát: németet, angolt, hollandot és dánt tanultam. És még két, másfél órás szemináriumot kellett felvennem valamilyen más tárgyból. A Sorbonne egyik folyosóján, a nyelvi tanszékeket magában foglaló épületrész harmadik emeletén láttam egy plakátot, a következő meglehetősen egyszerű szöveggel: „Ha nyelvszakos vagy, gyere hozzánk nyelvészetet tanulni!”. Elolvastam, meggyőzőnek találtam a kísérőszöveget, és felvettem az Általános nyelvészet I. és II. órát. A plakát alján ott állt a Nyelvtudományi Intézet vezetőjének neve: André Martinet. Néhány nappal később részt vettem életem első nyelvészeti előadásain a Sorbonne Descartes-ról elnevezett nagyelőadójában. André Martinet órái igen nagy hatással voltak rám, mondhatni rögtön megtaláltam a hivatásomat, és másodéves koromban az angolt és a dánt a nyelvészetre cseréltem, ez lett attól kezdve a főszakom. BA, mesterdiploma, D.E.A. (ma master 2-nek nevezik), doktori fokozat (PhD), „nagydoktori” (thèse d'État, amely részben talán a habilitációnak, részben az akadémiai doktorátusnak feleltethető meg - a szerző megjegyzése)… ezek nyelvészeti és fonetikai tanulmányaim főbb állomásai. Mindkét disszertációmat kísérleti fonetikai, ill. fonológiai témából írtam. Az általános nyelvészeti tanulmányok mellett holland nyelvből és kultúrából BA-, összehasonlító és germán összehasonlító nyelvészetből pedig mesterfokozatot szereztem. André Martinet fonológia és összehasonlító fonológia előadásai különösön fontos szerepet játszottak abban, hogy nyelvész lett belőlem.
Mesélnél nekünk a párizsi Szlengkutató Központ hőskoráról?
A CARGO Szlengkutató Központ kezdetben kb. tizenöt tagból állt, szlengkutatókból, azaz egyetemen oktató nyelvészekből, és szlenghasználókból, akik között hírességek is voltak, mint az író Alphonse Boudard és Auguste le Breton. Eleinte a Központ nem tartozott semmilyen egyetemi/egyetemközi, ill. kutatóintézeti struktúrához. Az 1990-es évek elején került a Paris VIII Egyetem Számítógépes nyelvészeti kutatócsoportjához, amelynek vezetője Gaston Gross volt, majd az én vezetésem alatt a DYNALANG (Elméleti nyelvészet és nyelvdinamikai vizsgálatok) kutatócsoport alprogramjaként működött tovább a Paris V Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán PAVI (Szlenghasználat és interkulturális változatok) név alatt. Az itt folyó lexikográfiai és szlengkutatások elsősorban a nemsztenderd nyelvváltozatokat célozták, külön tekintettel az ún. külvárosi francia szlengre, és a nyelvtudomány és a szociológia eszköztárát felhasználva segítettek lefektetni a periférikus, nemnormatív változatokat vizsgáló nagyvárosi társadalmi nyelvészet alapjait. Ebben a megközelítésben a szleng nem csupán „irodalmi” jelenség, hanem a tudományos, nyelvészeti kutatás tárgya.
Hogyan kerültél kapcsolatba Magyarországgal és az ELTE-vel?
A Paris V, majd későbbi nevén René Descartes Egyetemen folytatott szlengkutatások híre külföldre is eljutott, és a különböző oktatói és kutatói csereprogramok is elősegítették, hogy a nálunk kidolgozott alapelvek és kutatási módszerek szélesebb körben elterjedjenek. A francia kormány ösztöndíjának köszönhetően szerezhetett egyetemünkön Szabó Dávid DEA (ma master 2) fokozatot Denise François-Geiger irányítása alatt, amelyet a budapesti diákszlengről szóló, az én témavezetésemmel készített doktori (PhD) disszertáció követett. Az évek folyamán a Paris V és az ELTE közötti kapcsolatok egyre erősödtek, én 1993-ban jöttem először Budapestre tanítani, és ez az együttműködés később Erasmus-program keretében teljesedett ki. A legelső óráimat még a belvárostól távol, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék Amerikai úti épületében tartottam. Volt szerencsém megismerkedni Karafiáth Judittal, az Egyetemközi Francia Központ igazgatójával, és Bárdosi Vilmos tanszékvezetővel is. Később óráimat már a Trefort-kertben tartottam. Ezek a kapcsolatok rendkívül termékenynek bizonyultak, és közös témavezetésű doktori (PhD) disszertációkhoz, közösen szervezett konferenciákhoz és közös publikációkhoz vezettek.
Honnan eredt a nagyrészt Közép-Európába szervezett nemzetközi szlengkonferenciák ötlete?
A szlengkonferenciák ötlete Denise François-Geigertől eredt, és az első konferenciánkat 1989-ben a Franche-Comtéi Egyetemen tartottuk Besançonban. Ezen akkor még csak franciák vettek részt. Ebből az alkalomból ültettünk egy fát a rektori hivatal udvarán (Franciaországban a rektor az oktatási körzet vezetőjét jelenti - a szerző megjegyzése), a nyelvi szabadság fáját, az akkori fácskából mára nagy fa lett. A vasfüggöny lebontása után megpróbáltam a francia kulturális intézetek segítségével egy frankofón oktatókból/kutatókból, elsősorban nyelvészekből álló hálózatot létrehozni a volt kommunista országokban. Ebben egy idő után az Erasmus-programok is igen nagy segítségünkre voltak. A Visegrádi országok különböző egyetemei sorra csatlakoztak a hálózathoz: ÁBC-sorrendben Brno, Budapest, Krakkó, Łódź, Prága, Varsó, hogy csak a legnagyobb városokat említsem. És csatlakoztak olyan egyetemek is, mint Lipcse és Potsdam (ex-NDK), Ljubljana stb., így vált hálózatunk a közép-európai frankofón szlengkutatások tekintetében reprezentatívvá. Egyértelmű volt, hogy számos és sokféle kutatóhely együttműködésének legkézenfekvőbb módja nemzetközi szlengkonferenciák szervezése ezeknek a városoknak egy részében. Az ELTE kezdte a konferenciák sorát 2005-ben, majd nyolc további konferencia következett tizenhárom év alatt: Łódź (2008), Brno (2010), Lipcse (2011), Łódź (2013), Budapest (2014), Ljubljana (2016), Lipcse (2017) és Łódź (2018) voltak az állomások. Tegyük hozzá, hogy az ottani, nemsztenderd változatok iránt érdeklődő frankofón kollégáknak köszönhetően 2012-ben, 2015-ben és 2019-ben is szerveztünk nemzetközi szlengkonferenciát Innsbruckban, Alicantéban és Párizsban.
A Comment tu tchatches ! című francia szlengszótár alighanem a legismertebb műved. Hogyan született meg ez a könyv?
A véletlen és a körülmények összejátszása kellett hozzá : az 1990-es években több rövidebb cikket írtam, és előadásokat tartottam a külvárosi lakótelepeken élő fiatalok nyelvhasználatáról. 1996 elején Jeanne Caussé (a híres brácsás Gérard Caussé felesége) a Revue des 2 mondes szerkesztőjeként felhívott, és kért tőlem egy cikket ebben a témában, külön hangsúlyozva a példák fontosságát. Következő szerdáig kellett leadnom a szöveget. Igent mondtam, és a cikk 1996 márciusában meg is jelent. Júniusban volt alkalmunk hosszabban is elbeszélgetni:
- „A cikke tetszett az olvasóinknak. Érdemes lenne összeállítania egy szótárat.
- Vannak jegyzeteim, ez tény. De meg kéne az egészet szerkeszteni, formát adni neki… És nincs kiadóm.
- Többel is össze tudom hozni, csak választania kell.”
És így is történt. Miután megegyeztem Alain Jausonnal a Maisonneuve et Larose kiadótól, munkához is láttam. És 1997 márciusában megjelent a Comment tu tchatches !
Algériában születtél. Úgy látom, ez az ország egyre inkább jelen van a munkáidban...
Valóban! Algírban születtem, és a többi pied-noir (algériai francia - a szerző megjegyzése) gyerekhez hasonlóan a pataouète-et, a francia észak-afrikai változatát használtam az utcán vagy az iskolaudvaron játék közben. Nyelvészi „hivatásom” egyik alapja kétségtelenül annak a megtapasztalása, ahogy a gyarmati időkben keveredett egymással Algériában a francia, a helyi (maghrebi) arab és a berber. Algír munkásnegyedeiben bizonyos mértékben a spanyol és az olasz is jelen volt. Ez a nyelvi sokszínűség egész gyerekkoromat meghatározta, és számos, eredetileg nekem szokatlan nyelvi újdonsággal ismertetett meg. Arra, hogy mérges vagyok, a francia colère helyett a késő latinból eredeztethető rabia szót használtam, ami megvan a spanyolban és az olaszban is, anyám a moutchou-hoz, a Mzab-völgyből származó mozabita berber kereskedőhöz küldött le a sarokra vásárolni, és ha azt akartam mondani, hogy szerencsém van, arab kifejezéssel élve barakát mondtam. És azt hiszem, kedves Dávid, hogy az Algériára vonatkozó kérdésed arra az előadásomra is utal, amit 2019 júniusában tartottam az ELTE-n arról, hogyan jelenik meg a pataouète Albert Camus műveiben.
Mondanál néhány szót jelenlegi munkáidról és terveidről?
Utalva az eddig elhangzottakra, mindenekelőtt a legutóbb 2019-ben megjelent Comment tu tchatches ! egy újabb, bővített kiadását tervezem. Az is a terveim között szerepel, hogy az I. Világháború katonai szlengjével kapcsolatos kutatásaimat megjelentetném könyv formájában, kiegészítve az 1870-1871 francia-porosz háborúra vonatkozó adatokkal. A pataouète irodalmi használata, többek között olyan szerzők esetében, mint Albert Camus, továbbra is nagyon foglalkoztat. Talán ebből is lesz egy publikáció.
Köszönöm a beszélgetést!
Szabó Dávid
(ELTE BTK Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék/
Egyetemközi Francia Központ)